Visszatértem kicsiny dobozkám, mert nem értem a világot, és noha ő sem ért engem, azért megpróbálhatná. Vagy ez olyan nagy kérés lenne. Szédelgek erre-arra eme nagy mezőn, de nem találom helyem sehol. Közbe megint ágynak parancsolt a sors, hogy ne is tudjak elszökni. Nem jó sokat feküdni, és nagyon utálom is. Talán, pont ezért ezzel ver az Isten karja, tudja Ő nagyon jól, hol lehet engem megfogni. De, nem hagyom magam, mert nem lehet, hogy ő legyen az erősebb. Vagy igen? Miközben töltöttem itthon a semmittevést, hangos könyveket kuncogtam. Állítsátok meg Teréz anyut, hát az valami félelmetes jó könyv, annyit de annyit nevettem rajta, hogy még a szomszéd is átjött. Na, jó, ez nem igaz, mert igaz panel a honom, azért minden nem hallani át. De érdekes módon én mindent hallok és látok, még azt is amit nem akarok.